Érzéseim

Drága Kisrókám!
Miközben ezen sorokat gépelem,potyognak a könnyeim.Ülök a sötét  és üres szobában és várok.  Várom hogy belépj az ajtón és én boldogan átöleljelek. Minden nélküled töltött perc, egy örökké valóságnak tűnik. 2018. Februárjában mikor megismertelek,még álmodni se mertem volna arról hogy ennyire fog fájni a hiányod. Hiányzik a szuszogásod,a murrogásod,az ölelésed. És a legjobban a csókod hiányzik. Már várom hogy mellettem feküdj az ágyban, és csendben,lélegzet visszafojtva nézzem ahogy álmodsz. Átöleljelek,megpusziljam a nyakad vagy az arcod. Amikor azt látod,hogy duzzogok,morgok nem azért van,mert haragszok rád. Hanem azért mert próbálom a könnyeimet és az érzéseimet vissza fojtani. Nem szeretném hogy azt gondold rólam hogy egy idióta vagyok,aki nem képes a szóból érteni. Tudom,sose lehetünk egy pár,de mégis várom hogy érezzelek.
Nem tudom elégszer elmondani hogy mennyire szeretlek. Soha senkit ennyire még nem szerettem mint téged. Soha ennyire nem fájt még senkinek a hiánya. Soha senkiért nem sírtam még ennyit. Már várom hogy haza gyere és oda bújhassak hozzád. Megcsókoljalak. Halljam a szuszogásod.
Mikor reggel  magadhoz ölelsz sirni szeretnék örömömben. De nem szabad. Hisz a gyengék sirnak csak. És nekem erősnek kell lennem! Esténként ha nem vagy itthon és egyedül kell aludnom,a takaródat ölelem és azt képzelem,hogy itt vagy velem. Kimondhatatlanul hiányzol !

Örökké szeretlek!

AMÍG SZÍVEM UTOLSÓT NEM DOBBAN,SZERETNI FOGLAK AZ ÉLETEMNÉL IS JOBBAN!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.